Tatabányán a leghűségesebb magyar focista egy üveg- és képkeret

Majdnem négy évtizeddel ezelőtt, negyvenegy éves korában ötszáztizen NB I-es bajnokkal a lábán nyugdíjba vonult. Meglátogattam Szabó Györgyöt. Portré.

Mint tudjuk: a futball a hűségről szól. Ennek a hűségnek a legmagasabb foka a klub hűsége. Hogy megtalálja a magyar klub hűségének élő szobrát, a nyolcvanas éveit taposó Szabó György egy képkeret-műhelyben Tatabányán. Otthon ő volt az első futballista, aki bejutott az első osztály ötszáz bajnokságába, és ezt egyetlen egyesület, a Minerul színeiben tette meg.

Gút felvidéki mezővárosában született 1942 áprilisában, a háború után egy éjszaka családja két bőrönddel és csónakkal Magyarországra menekült. A szőnyegen találtak házat, apja kőművesként építette az olajgyárat, édesanyja vette át a háztartást.

Gyurit egész életében elcsábították.

Amíg tudja, a labda az első, minden korosztályú futballtörténete van; óvodásként futballozott, általános iskolásként focizott, középiskolásként focizott, lakatos tanoncként futballozott. A szüleit beíratták hegedülni az aljára, de a tanár inkább félrelökte, hogy kizárja őt az udvaron játszó fiúkkal való játéktól. Vízhordás közben is futballistává tették. “Gyerekként kimentem a nyilvános szökőkútba vízért. Vállat vontam, de megtettem. Eleinte karomat szorosan magam közelében tartottam, majd lassan egyre jobban emeltem a testemtől; tizenkét éves koromra elértem azt a pontot, hogy a két kilencven fokkal teli dobozt száz méteren keresztül tarthassam, akár a szőrös Toldi. Így erősítettem meg. Fütyülő. Nem csoda, hogy később a súlyemelők irigyelték az erőmet.